Milyen esetben fordulhat hozzám?

    A szülőségre készülve, vagy a várandóssággal, szüléssel kapcsolatban, esetleg a gyermek gondozása, szoptatása kapcsán felmerülő kérdésekkel, kételyekkel.
    Olyan témákkal, amelyekről nem esik szó sem az orvosnál, sem máshol. Ami bizalmas, s az információk hosszadalmas begyűjtése, és válogatása helyett, egy nehéz döntés előtt szakemberhez fordulna. Gyakran nem azért nehéz megoldani egy helyzetet, mert nem tudjuk a megoldást. Nem is azért, mert nem tudjuk, hogy kinek mi lenne a jó. Sokkal inkább azért, mert valami megakadályoz benne. Esetleg úgy érezzük, a döntés annyira próbára tenné erőinket, akkora kihívás lenne, amit nem tudunk felvállalni. Ilyen esetekben ajánlom a konzultációt. A hagyományos gyógyítás főként a testi tünetekre összpontosít. Az, hogy a fejfájás, a migrén mögött legtöbbször a stressz, valamilyen helytelen életmódbeli szokás áll, vagy éppen valamilyen lelki ok, ma már elfogadott és közismert. Pedig legyen szó alvásról, evésről, szoptatásról, várandósságról, családról, ugyanilyen lényeges figyelembe venni a lelki oldalt is. Én ebben tudok együttműködni.

  • „Úgy érzem, nem vagyok még kész az anyaságra, ugyanakkor vágyom egy kisbabára. Ez köti le minden gondolatomat.”
  • „Gyermeket várok, szülésznőt válasszak vagy inkább dúlát?”
  • „Első babánkat várjuk, mit is kell megvenni?… Olyan nagy a kínálat: babakocsi vagy hordozókendő? Kiságy vagy lengőbölcső?”
  • „A férjem nem akar bent lenni a szülésnél. Ez engem nagyon bánt, teljesen megmérgezi a kapcsolatunkat ez a téma.”
  • „A feleségem azt szeretné, hogy vele legyek a kórházban. Hogyan mondjam meg neki, hogy én mit szeretnék, anélkül, hogy megbántanám?”
  • „Babát várok és szeretném a legjobbat adni neki. Járok tornára, előadásokra, énekeljek is neki, vagy elég ha beszélek hozzá?”
  • „Három hetes a kisfiam. Nem erre számítottam, fáradt vagyok és kimerült, ideges, ez már mindig így lesz?”
  • „Nagyon kimerítenek az éjszakai etetések. Legszívesebben magam mellé venném a kislányom, de nem akarom elkényeztetni sem. Mit tegyek?”
  • „A férjem azt mondja, félrenevelem a kisfiúnkat, mert annyira akaratos és én mindig engedek neki. Mi a helyes? Szigorúság, vagy engedékenység?”
  • „Azt kérdezik, még meddig akarom szoptatni a kisfiam? Ártok neki ezzel?”
  • „Négy hónapos a kislányom, és újra munkába kell állnom, tele vagyok kételyekkel.”
  • Hogyan jelentkezhet ?
    Elektronikus formában vagy telefonon.
    Helyszínek:
    Budapest
    Százhalombatta
    Egy alkalom az egyeztetett időpontban, 45-50 percig tart.



Kik fordulhatnak hozzám?
Gyermekre vágyók, várandósok, kisgyermekes édesanyák és édesapák

Ha kérdése van a konzultációval kapcsolatban, kérem írjon!